Megtörtént esetek
Megtörtént esetek 1.
Köd
Londonból érkezett ez a kis történet,
Hol a nagy ködben biz` minden megtörténhet.
Pár évvel ezelőtt, ködös téli estén
Indult volna haza megszokott út mentén.
Munkahelyén buli volt, összejövetel,
S mert nem lakott messze, hát gyalog indult el.
Kilépett a kapun, de nem látott semmit,
Sűrű köd borította s lepte el szemit.
Lábai vitték a megszokott irányban,
Tájékozódni nem tudott a homályban.
Nem látott semmit, csak a feketeséget,
Hiába is fürkészte az embereket.
A köd mindent a láthatatlanság sűrű
Köpenyébe burkolt, mint egy örvénygyűrű.
Fogalma sem volt róla, vajh` merre tovább,
Minden irány egyforma, s érzi, tétovább.
Egyszer csak ütemes lépésekre figyelt,
Közeledett egyre, s ő nagyon megijedt.
Megrémült, mi lesz, ha valaki megtámad,
Menekülni? Elfutni? Fut majd utánad.
Állt csak meredten, reszketve várakozott,
Még lélegzete is el-elakadozott.
Egy férfi közeledett biztos léptekkel,
Határozott volt, nem törődött semmivel.
Melléért. S akkor látta, a férfi vak volt,
S a sűrű téli ködről fogalma sem volt.
Köszöntötte, s ő visszaköszönt csendesen,
Majd elmesélte, eltévedt, de rendesen.
Szorult helyzetében most nem tud mit tenni,
Hol a lakótömb, hisz haza kéne menni.
S szólott a vak férfi, ismerem az utat,
Karoljon belém... s köd nyelte el nyomukat.
Nos, így ért haza Jack McArdle biztonságban,
Egy londoni, ködös, téli éjszakában.
2015. február 3., Jack McArdle: And that`s the Gospel truth (És ez a Szent igazság) története alapján
Publikálás időpontja: 2015. február 11.
Megtörtént esetek 2.
Az apa és fia esete
Büszkén állt új autója mellett.
Csillogott, fénylett a drága kaszni.
Simogatta, mellette tetszelgett
S tervezte, hova fognak utazni.
Mellette kisfia játszott csendben,
Szőke fürtjei szálltak a szélben.
Nézte apját, ahogy serénykedett,
Aztán ő is odamerészkedett.
Rámosolygott apjára s lehajolt,
Kicsi markába köveket pakolt.
Huncutul körbenézett, s a kővel
Az autóra karcolt, erővel.
Ezt látván az apja haragra gyúlt,
Mérgesen a franciakulcsért nyúlt.
Megfogta gyermeke piciny kezét,
Ütötte ujjait és tenyerét.
Jött a mentő, vijjogva száguldott,
Hogy megmenthesse csöpp kis ujjait.
S a kórházban, mit apa megtudott,
Messze hajította slusszkulcsait.
A többszörös törés miatt sérült
Ujjait elvesztette gyermeke.
Ült csak a kórházi széken rémült
Arccal. Mit tettem, jaj, mit? - kérdezte.
S mikor a gyermek meglátta apját,
Ki lesütött szemmel lépett mellé,
Szemében fájó tekintet bujkált,
S változott át csupa kérdőjellé.
Apa, látod, pólyában van kezem,
Simogatom, hogy hamar gyógyuljon,
De mondd csak, apa, mikor nőhetnek
Majd ujjacskáim vissza karomon?
Könny csillant ártatlan szép szemében,
Ahogy apjától a választ várta,
Ki felismervén súlyát tettének,
Szólni nem tudott, hiába bánta.
Majd lehorgasztott fejjel visszament,
S autójába hatalmasat rúgva,
Saját cselekedetétől feldúlva
Az autó elé telepedett.
Nézte a gyerek-véste karcolást,
És a sírást nem hagyhatta abba,
Mert a piciny ujjak, mit belevéstek,
Csupán ennyi volt: "SZERETLEK APA!"
2015. február 8.
Publikálás időpontja: 2015. február 17.
Megtörtént esetek 3.
Negyven éve is múlt annak, hogy
Egy arab New York-ba költözött.
Otthon hagyott csapot és papot,
S új otthonában szűkölködött.
A külvárosi környezetben
Egy apró házat bérelhetett,
És hozzá egy tenyérnyi kertben
Növényeket nevelgethetett.
Egy reggelre ébredvén látta,
Hogy élelmének szűkében van.
Mit tegyen majd, hogy télre váltva
Bővelkedhessen burgonyában.
Fia, Ahmed Párizsban tanult,
Míg ő egyedül élt, magában.
Öreg testén az izom lazult,
Köszvény kínozta őt bajában.
Levelet írt Ahmed fiának,
Jöjjön, segítsen kertet ásni,
Krumplit ültetne ő magának,
De ereje nincs, moccanásnyi.
Levelét a jó öreg arab,
Fiának e szavakkal zárta:
"Segítségeddel e földdarab
Boldogságot hoz jó apádra."
Aztán az öreg e-mailt kap
Sejtelmes üzenettel benne,
"Kedves apám, ne nyúlj a kerthez,
Mert "cuccot" rejtettem el benne."
Másnap hajnal négykor házánál
Megjelent egy egész hadsereg,
FBI, CIA és Nemzetbiztonság,
Az öreg csak egyre kesereg.
Átkutatják házát s udvarát,
Felássák az egész kis kertjét,
Ő fogta fejét, tépte haját,
Viselte sorsának keresztjét.
S mint aki jól végezte dolgát,
Másnap csalódottan távoztak,
Mert még milliméternyi helyen
Sem volt semmi, amit találtak.
Másnap az öreghez egy újabb
E-mail érkezik fiától,
Lehet-e ennél agyafúrtabb
Ötlet egy párizsi diáktól?
Kedves Apám! - írta. Remélem,
Kerted már felásták nagy bőszen,
Sajnos ennyi volt, mit tehettem
Érted, ha hozzád nem mehettem.
Most már elültetheted, mi kell,
Nevelhetsz már krumplit, zöldséget.
Ezt tudtam tenni innen, érted,
S szeretlek apám! Fiad, Ahmed.
2015. február 13.
Megtörtént esetek 4.
Történt egyszer oly réges-régen,
Jó Artúr király idejében,
Hogy az ifjú Artúr királyt,
Kirobbantva csúnya viszályt,
Csapdába ejtette, bebörtönözte
A szomszédos királyság fejedelme.
Megölhette volna az ifjút,
Kinek életöröme nagy volt,
De a szabadságáért cserébe,
Kérte, válaszoljon egy kérdésre.
Egy évet kapott arra jó Artúr,
Hogy a fejét ne vehesse hóhér,
S a kérdés, mit megválaszolni kell
Legnagyobb kincséért, életéér':
"Mi az, mit a nők az életükben
Mindennél jobban akarnak szívükben?"
Hazatérvén mindenkit kikérdezett,
Hercegnőket, utcalányokat és papot
Kínjában még arra is kényszeredett,
Hogy kifaggassa az udvari bolondot.
Választ adni sajnos senki sem tudott
Szomorúan teltek-múltak így a napok
Egyre jobban érezte bánatában,
Hogy élete milyen nagy veszélyben van,
Ha nem sikerül rálelni, vajh' ki tudja,
Mi lehet az asszonyok legnagyobb vágya.
Egyetlen reménye a vén Boszorka volt,
Viszont ő tanácsot nagyon drágán adott.
Hallatlanul magas árat kért cserébe,
Ha segítségért járultak őelébe.
Aztán eljött a nap, az egy év letelt,
Segítek rajtad, a Banya így felelt.
De mielőtt a választ megadnám néked
Fogadd el előre, mit szabtam, feltételt.
Életedet megmentem, ha megígéred,
Hogy a Kerekasztal legvitézebbjéhez,
Jó Artúr királyom, legjobb barátodhoz
Feleségül adsz, s tartozom családodhoz.
Jó Artúr elszörnyedt a kérés hallatán,
A Banya púpos volt és nagyothallott tán,
Foga is csak egy volt, az is kissé szuvas,
Fogta is fejét szegély Gawain lovag.
De meg kellett tenni Artúr életéért,
Meg kellett menteni szerető népéért.
S a válasz, mi halál torkából kihozta,
Nem is volt annyira nehéz, mint gondolta.
Így hát az esküvőt most bejelentették,
S a Boszorka megválaszolta kérdését:
"Az, amit a nő akar, nevezetesen,
Hogy saját életének ura lehessen."
Az esküvő lezajlott, rettenetes volt,
Gawain lovag kedve csúnyán lehangolt,
A banya persze nem tagadta meg magát,
Kézzel evett és dúsan ontotta szagát.
Aztán jött a nászéjszaka! Szegény lovag,
Szemére kötés, orrába vattacsomag?
Gawain összeszedte maradék erejét,
S belépett a szobába, lesütve két szemét.
Ám, de mi történhetett, mi ez a csoda?
Gyönyörű nő nézett vissza rá álmodva.
Ilyen szépet még életében nem látott,
De vajon mi történt, hogy így átváltozott?
S így szólt a Szépség: Oly kedves voltál velem,
Míg a csúf boszorkány bőrömben tengődtem,
Hogy rád bízom a döntést, mi legyen eztán,
Éjjel szép nő legyek, és nappal boszorkány?
Vagy mégis úgy döntesz, hogy nappal legyek szép,
Legyek barátaid előtt egy álomkép?
És este, mellettem, a hitvesi ágyon,
Elviseled-e boszorkány valóságom?
Micsoda kegyetlen kérdés! Vajon mi jobb?
Nappal legyen hopp, aztán éjjel meg kopp?
Vagy legyen mégis inkább minden fordítva?
Az éjszaka legyen maga a nagy csoda?
Bölcsen gondolkodott nemes Gawain lovag,
És nem adta fejét holmi búbánatnak.
Így szólt hát megfontoltan, mindent mérlegelve:
"Döntsd el te, s döntésed fogadom, helyeselve."
Ezt meghallván hitvese így bejelentette,
Mivel Gawain őt láthatóan tisztelte,
Gyönyörű nő lesz ezután végérvényesen,
Mert hagyta, saját életének ura legyen.
Látod, mi a tanulság, s ez nem handabanda,
Mindegy, hogy az asszonyod szép-e avagy randa,
Nyájas vagy kedves, morcos, okos vagy buta,
A felszín alatt mind igazi boszorka.
Megtörtént esetek 5.
A vak lány
Volt egyszer egy gyönyörű,
Fehér bőrű kisleány.
Szőke fürtjein táncolt
A szikrázó napsugár.
Szeretet a szívében
Talán még sohasem volt,
Mindenkit gyűlölt, kinek
Teste ép s hibátlan volt.
Mindenkit eltaszított,
Ki közeledett felé,
Csak egyvalakit sosem,
Ki segítség volt mellé,
Szíve kedvesét.
Gyűlölte magát, pedig
Arcát sosem látta még,
Tükröt a karcsú keze
Eddig még sohasem ért,
Nem látta még a napot,
A hegyeket és a fényt,
Nem táplálhatta benne
Semmi sem már a reményt.
Szemei sötétségben,
Fény nélküli kékségben
Merültek el a mélyben,
S csak ujjai érezték
Szíve kedvesét.
Szavai simogatón
Hatottak barátjára:
Ha láthatnám az eget,
Lennék a feleséged,
Hozzád mennék örömmel,
Szeretnélek szívemmel,
Csak láthatnám a napot,
Láthatnám a világot,
Láthatnám mosolyodat
És két erős karodat,
És élvezhetném a fényt,
A beteljesült reményt,
Szívem kedvesét.
S imája egy szép napon
Meghallgatásra talált,
S hogy ne éljen ő vakon,
Kapott ajándék-szempárt.
S midőn szeméről a géz
Műtét után lekerül,
S hitetlenül égre néz,
A fénybe belemerül,
Csodálja a világot,
A millió virágot
És a színkavalkádot,
A csodás tarkaságot
S szíve kedvesét.
S szólt az ifjú, gyengéden
Kézben tartva a virágot,
Hozzám jössz feleségül
Most, hogy látod a világot?
A lány a fiúra nézett,
Mosolya sűrű köddé vált,
S az, amit addig érzett,
Mély homályba veszett már,
Nézte a fiú arcát,
Majd döbbenten hallgatott,
Érezte szívfájdalmát,
Hiszen a fiú... vak volt.
Látta kedvesét.
Lehunyt szemhéját látva
A gondolat sokkolta,
Jövőt így leélni? Hát
Visszautasította.
A fiú csendben könnyét
Hullatta, majd levelét
A leánynak megírta.
Vigyázz Kedves, vigyázz jól
Új kincsedre, a szemedre,
Mert mielőtt megkaptad,
Én néztem vele nevetve.
Én néztelek epedve,
Mint szívem kedvesét.
Valahogy így működik az emberi agy,
Ha megváltozik a helyzetünk.
És csak kevesen emlékeznek arra,
Milyen is volt az életük,
S ki volt az, ki a bajban és a gondban
Önzetlenül ott állt mellettük...
2015. február 19.
Publikálás időpontja: 2015. február 27.
Megtörtént esetek 6.
Mert csodák még most is léteznek.
Nem messze, csak hétezer kilométerre
Élt egy kisleány, Tess a neve.
Egy nyári délután felment szobájába,
Hatalmas tervét fontolgatja,
Amit eldöntött még egy régi álmába`,
Most biztosan megvalósítja.
Szekrénykéje hűs mélyéből elővette
Féltett kincsét, egy kis üveget,
Melyből jobb időkben még a lekvárt ette,
S most itt gyűjtötte a centeket.
Kiöntötte az érméket a padlóra,
S izgatottan számolni kezdte,
Tíz, meg ötven és száz, igen, most valóra
Váltom álmom, s a pénzt csörgette.
Gondosan visszatöltötte az üvegbe
Az összegyűjtött kis vagyonát,
S dúdolva elindult abban reménykedve,
Beteljesíti szíve vágyát.
Csak hat háztömbnyi izgatott várakozás,
Csak ennyi kell még, csak nyugalom,
Mindenért, mindenért, ami vágyakozás
Volt, meglesz érte a jutalom.
Megérkezett. Itt a nagy Vörös Indián,
Ahogy a patikus nevezte,
És az ajtón át belépve Tess, a kislány,
Rögtön a patikust kereste.
Várt türelmesen, egyre várt, de hiába,
A patikus csak beszélgetett.
S míg a padlót csoszogtatta kicsiny lába,
Közben torkot köszörülgetett.
De figyelmet rá a patikus nem szentelt,
Minek is kéne, csak egy gyerek.
S miután vagy öt perc várakozás eltelt,
Megkocogtatta az üveget.
És te mit szeretnél? - kérdezte mérgesen
S leereszkedőn a patikus,
Nem látod, gyerek, a bátyám személyesen
Van itt - szólt az unszimpatikus.
Én pedig az öcsémről szeretnék neked,
Ha lehet, egy kicsit beszélni,
Mert nagyon beteg szegény, kössünk üzletet,
Csodát szeretnék neki venni.
Tessék? - fordult hozzá a patikus s dohog,
Mit nem hordasz itt nekem össze?
A neve Andrew, s valami csúnya dolog
Nő a kistestvérem fejében.
Azt mondta az édesapám, tegnap éppen,
Hogy csak a csoda mentheti meg.
Ezért jöttem hozzád, hogy kérjelek szépen,
És a csodát nálad vegyem meg.
Van pénzem, nézd csak, lásd, meg tudom fizetni,
De ha nem elég, akkor szóljál,
Mert szeretném már látni Andrew-t nevetni...
Mibe kerül, kérlek, csak mondd már.
Kislányom, mi csodákat itt nem árulunk,
Nem tudok segíteni neked.
S csodákat az élettől mi már nem várunk,
Menj csak utadra, Isten veled!
S megszólalt a másik férfi, célzatosan,
Mennyi pénzed van, kis Csillagom?
Egy dollár és tizenegy cent, pontosan,
Nézd, itt van, a kezemben tartom.
Nahát, hogy milyen csodálatos véletlen,
Mosolygott kedvesen a férfi.
Pontosan annyi, ugye, ha jól értettem,
Mi a csoda árát eléri.
Egyik kezében a pénz, másikban kis kéz,
Szemében huncutul fény csillant,
Vezess engem hozzátok, lássam kisöcséd,
A csoda, talán, ideillant.
A jól öltözött férfi, Dr. Carlton Amstrong volt,
Egy híres idegsebész orvos,
Ki testvérénél épp látogatóban volt,
Mosolygott és sosem volt morcos.
Megvizsgálta a kisfiút s eldöntötte,
A műtétet maga végzi el.
És mindezért nem kért ő semmit cserébe,
Köszönöm, beérte ennyivel.
Boldog volt mindenki, Tess, Anya és Apa,
Mert Andrew újra egészséges,
Hálálkodik a család apraja-nagyja,
Hisz tudják, mennyire költséges!
Ez a műtét egy igazi, nagy csoda volt,
Rebegte Anya meghatottan,
Apa is még kicsit félve s suttogva szólt,
Mennyi? Talán jobb, hogy nem tudtam.
Csak Tess mosolygott. Pontosan tudta,
Hogy mennyibe került ez a csoda:
Egy dollárba és tizenegy centbe,
És egy gyermek töretlen hitébe.
2015. február 27.
Megtörtént esetek 7.
A német-juhász kutya halála…
Szörnyű éjszaka volt aznap, kedden,
Alig múlt éjfél, s a síri csendben
Kutyaugatás verte fel a házat,
Mintha mondaná, gazdáim, vigyázat!
Baj van, rettenetes nagy baj történt,
S nem tudom megállítani az örvényt,
Jön, és pusztít, öl, izzik és éget,
Ébredjetek, érzem, itt a végzet!
A házaspár ijedten ugrott ki az ágyból,
Mért kellett felriadni az álomvilágból,
Miért e riadalom, e fejvesztettség,
Honnan jöhet ez a rémítő fülledtség?
Mi történt a drága jó kis kutyusunkkal,
A leghűségesebb, igaz barátunkkal,
Nem szokott soha ilyen nagy lármát csapni,
Hacsak nem akar finom falatot kapni.
De nem, ez nem lehet igaz, ez rettenet,
Maró füsttel telt meg a felső emelet,
Ég az alsó szint, tombol a féktelen tűz,
Mindent ellep a füst és az irdatlan bűz.
Gyorsan, a tűzoltókat rögtön hívni kell,
A szekrény a földszintről tűzcsóvát lövell,
Menekülni, menekülni innen, gyorsan,
Nem elveszni a tűzben reményhagyottan.
Gyorsan a padlásra, szólt az utasítás,
A tetőt megbontani, nincs más megoldás.
Létrát a falhoz támasztva menekültek,
De a parancsnak kissé ellenszegültek.
Mondd, hol van a kutyánk? Visszamegyünk érte,
Nélküle az életünk semmit sem érne.
Ha ő nem jelez nekünk, mi már nem élünk,
Ki kell menteni őt, hozzá visszatérünk...
Az egyik tűzoltó eztán visszamászott,
Keresni a kutyust, hol a tűz burjánzott,
A padláson át lerohant a lakásba,
De sejtette, s nem kezdett önáltatásba,
Megtalálta a hős német-juhász kutyát,
Ki élete árán mentette meg gazdáját.
Megtörtént esetek 8.
Messze, távol a forgalmas világtól
Gondtalanul élt egy szürke kisegér,
Evett és ivott mind, mi csak belefér.
Egyszer egy nap arra figyelt fel szegény,
Hogy a parasztasszony lám, milyen serény.
Egy kis csomagot hozott, majd bontott fel,
Vajon mi lehet benne, mit rejthet el?
Vajon mi lehet a csomag tartalma?
Mi az, mi egerünket felizgatta?
Egy egérfogó! Ó, jaj! - kiáltotta,
S szaladt fejvesztve gyorsan az udvarra.
A tyúk ránéz és lazán csak azt mondja:
Tudom, félsz, de mondd csak, van, ki ezt bánja?
Nekem nincs mitől félnem, hiszen tudod,
Az egérfogó az csak a te bajod.
Rohan tovább reszketve a kisegér,
A disznóhoz nagyon hamar odaér.
A disznó meg csak ráröffent egy kicsit,
Sajnálom, egér, rám nem vonatkozik.
Ha gondolod, azért annyit tehetek,
Hogy sokat imádkozok majd teérted.
Szomorúságában a bús kisegér
Szalad, míg egyszer a tehénhez elér.
Reszketve mondja el tragédiáját,
Miközben hallgatja disznó imáját.
A tehén sem különb, lám, a többinél,
Legyint farkával, hát, több a semminél.
Különben is, nézd, kedves kis egérkém,
Nem tehetek már semmit sem érted én.
Nem segít rajtad a sírás és jajszó,
Tudod, nem az én bőrömről van itt szó.
Az egér lehajtott fejjel tért haza,
S az éjjel megtörtént a tragédia.
A sötét szobában, rejtelmes csöndben
Csattant az egérfogó... szemem könnyben.
A parasztasszony tüstént odaszaladt,
De a nagy sötétben óvatlan maradt.
Nem vette észre, és nem is sejthette,
A csapda a mérges kígyót rejtette.
Meg is marta lábát a dühös kígyó,
Jött azonnal az ambuláns autó.
Száguldtak az asszonnyal a kórházba,
Ápolták szegényt, de sajnos, hiába.
Nem javult szegénynek az állapota,
Nem gyógyult sebe, ahogy kígyó marta.
Otthon az ura gondosan ápolta,
Lázát egy hideg fürdővel lenyomta.
Mivel nem akart múlni szenvedése,
Tyúklevest főzött, egyen felesége.
Jöttek a barátok, csaptak dáridót,
Így a gazda biz` levágta a disznót.
De az asszonyon már ez sem segített,
Egy ködös, bús estén lelket veszített.
Kihűlt teste mellett férje ült némán,
Egy könnycsepp gördült le csukott szemhéján.
Temetésre jöttek sorban rokonok,
Jöttek ismerősök százan, s barátok.
Szegény parasztember mi mást tehetett,
Levágta, mi maradt, Riska tehenet.
És a kisegér szomorúan tűrte,
Ahogy a tort a vendégsereg ülte.
S hirtelen az jutott neki eszébe,
Inkább visszabújik hűs rejtekébe.
Megtörtént esetek 9.
Lelke mélyén mégis a remény lobogott,
Talán egyszer, végre, ő is hazatér,
Családja várja már és nem a csatatér.
Milyen csend van... mondogatta magában,
Halálszag és remény egyben e kórházban.
Körülnézett, vajon merre is menjen,
Hol találja meg, vajh`, melyik kórteremben?
S míg így magában ő elgondolkodott,
Egy nővér lépett mellé, látta, aggódott.
Szó nélkül karon fogta, egy ágyhoz vitte,
Egy öregúrhoz, ki fiát várta, remélte.
Itt van a fia, mondta, s csendben mosolygott,
S az öregúr párás szeme felragyogott.
Erős nyugtatókat kapott, szívrohama volt,
S így homályosan látta csak a látogatót.
Fiam, végre... szólt elhaló hangon, lágyan,
Kezét nyújtva felé, ülj le, itt az ágyam.
A tengerészgyalogos némán helyet foglalt,
Szívében a szeretet emlékeket forralt.
Leült az ágyra, az öreg kezét fogva,
Perceket? Órákat? Senki sem számolta.
Az éjszaka kemény volt, tele jajszóval,
A katona érezte, baj jön kakasszóval.
Nyugovóra térni nem akart, hát maradt,
S nyugalma, békéje az öregre átragadt.
Lehunyva szemét, átadta magát a csendnek,
Fia fogta kezét... gyógyír ez a betegnek.
Eljött a hajnal, a halálos kakasszó,
Ajkáról nem hangzott el semmi panaszszó.
Csendben lehunyta megfáradt két szemét,
S a katona elengedte elernyedt kezét.
Majd megrendülten szólt a kedves nővérnek,
És várt, hogy mindent rendben elintézzenek.
S mikor a nővér részvétét nyilvánította,
A katona őt egyből félbeszakította.
Ki volt ez az ember? - kérdőn nyílt karja,
S a nővér meglepődve: a maga apja.
Nem, ő nem az apám, nem is ismerem,
De a helyzetet rögtön felismertem.
Láttam, hogy milyen súlyos az állapota,
Szüksége volt rám, mit tehettem volna?
Nem volt szívem szólni, így tehát maradtam,
S utolsó perceiben végig vigasztaltam.
Valójában a parancsnokság küldött engem,
Hogy egy szomorú hírrel ideérkezzem.
Mr. William Gray, ő az, kit keresnem kellett,
Mert a fia gyilkosság áldozata lett.
Irakban, sajnos, nincs senki biztonságban,
Kegyetlen az élet a halál torkában.
Naponta küzdünk élettel-halállal,
És halunk értelmetlen kínhalállal.
És ez történt Mr. Gray hős, katona fiával...
De hogy hívták az urat, kit Isten vitt magával?
S a nővér könnyeivel küszködve válaszolt:
Az idős úr, kit keresett, Mr. William Gray volt.
Megtörtént esetek 10.
A bohóc
Egy híres ideggyógyász rendelőjében
Megjelent egyszer egy jól öltözött férfi,
Látszólag jól érzi magát a bőrében,
De tudja, bánatát senki meg nem érti.
Az orvos azonban rögtön észrevette,
A férfi látszólagos nyugalma hamis,
Belül mélyen gyökerező levertsége
És szomorúsága sugárzott ugyanis.
A specialista nagy gonddal vizsgálta,
S a beszélgetést egyszerűen így zárta:
Miért nem megy el ma, Uram, a Cirkuszba?
Híres a stábja, a világot bejárta.
Meglátja, majd egyből a kedve felderül,
Ha a híres bohóc bűvkörébe kerül.
Mondják, a fél világot megnevettette,
Bánatát sok embernek elfeledtette.
Felzokog az ember, szinte a szív sajog:
Nem tehetem, mert az a bohóc én vagyok.